Az elmúlt év végén a Magyar Hebraisztikai Társaságnak az ELTE Tanári Klubjában tartott ülésén mutatták be a Széfer haszidim (azaz a Haszidok könyve) magyar nyelvű kiadását. A két kötetben megjelent mű a maga nemében páratlan: amint a bemutatón is hangsúlyozták, az eredetileg héber nyelvű szöveggyűjteménynek jelenleg semmilyen nagy világnyelven (angol, német, francia) nem létezik ilyen teljes fordítása. A szakmai körökben nagy elismerést kiváltott mű remélhetőleg a szélesebb olvasóközönség érdeklődését is felkelti. Interjúnkban a szöveggondozásban és megjelentetésben is kiemelkedő szerepet játszó dr. Koltai Kornélia, az ELTE Hebraisztika tanszékének adjunktusa beszél a kötetről.

Kép forrása

– Mennyiben és miben különböztek a haszidok a többi, más életmódot folytató zsidóktól?
– Az egyes történetekből, de a könyvben szereplő számtalan vallásjogi tételből, bibliai- és rabbinikus irodalomból is kitetszik: ez a közösség szigorúbb aszkézist folytatott az élet minden területén, mint más, középkori zsidó közösség. Már-már mértéktelenséget követeltek meg maguktól: a böjt, a bűnbánat, az imádság, a Tóra-olvasás, a jótékonykodás, a kölcsönös segítségnyújtás, illetve a hitükért való kiállás terén, el egészen a mártírium eszméjéig és gyakorlatáig, hiszen a zsidóüldözések témaköre is lépten-nyomon terítékre kerül a műben. De ha a házasélet szabályozását, a gyereknevelési kérdéseket tekintjük is: az önfegyelemnek és a lemondásnak olyan fokát látjuk, amely nem volt jellemző a korabeli – mai fogalmaink szerint szigorú, ám a Rajna-menti haszidizmus szemszögéből – enyhébb zsidó vallásgyakorlatra, életmódra. Fontos azonban megjegyezni, hogy a mértéktelen önfeláldozást és az „élet örömeiről” való lemondást nem öncélúan, hanem az Örökkévalóért gyakorolták, és ezért – paradox módon – mintha éppen az aszkézisben lelték volna az örömüket. Azzal, hogy rátettek néhány lapáttal a meglévő vallási szabályokra – nemhogy veszítettek, inkább nyertek, hiszen az eljövendő világba-jutásnak a reménye minden lemondásnak értelmet ad, s a mindennapokat valódi tartalommal tölti meg. 
– Mit tükröznek a korabeli zsidóság életéből ezek a történetek? 
– A könyvben a bölcsekkel, illetve az egyszerű átlagemberekkel kapcsolatos elbeszélések kaptak helyet, többnyire valamely erkölcsi mondanivaló nyomatékosításaként. Kézenfekvő, hogy magát az életmódot tükrözik, azt az életet, amelyet a közösség bölcs vezetői és tagjai éltek. Ugyanakkor nem lehetünk biztosak abban, hogy a könyvben szereplő történetek ténylegesen megtörténtek-e, nem tudhatjuk, hogy valóban ilyenek voltak-e a haszidok mindennapjai. Az azonban bizonyos, hogy a korabeli olvasóknak, tehát magának a haszid közösségnek el lehetett ezeket a történeteket „adni” igaz történetekként. A történeteknek tehát hihetőknek kellett lenni. Tehát „életszagot”, valószínűséget tükröznek ezek a történetek, az olvasóknak a „velem is bármikor megtörténhet”- benyomásuk kellett, hogy támadjon az olvasásuk során, el kellett gondolkozni a csattanókon, és le kellett vonni a konzekvenciákat a saját életükre, életstratégiáikra vonatkozóan.
– Milyen a szövegbeli idézetek és a Biblia-fordítások viszonya? Hogy lehet összeegyeztetni a felhasznált protestáns bibliafordítás szóhasználatát a Széfer haszidimben szereplő nevekkel?
– Valóban, a Protestáns Bibliafordítás az alap. Szakmai szempontból nyilván az lett volna a legelfogadhatóbb megoldás, ha magát a bibliai részleteket is lefordítja Kozma Emese, a fordító, de ez túlnőtt volna a jelen, valljuk meg, egyébként is embert próbálóan nehéz munka keretein. Tehát a meglévő fordítások közül kellett választani, és a fordító fordítási elveivel leginkább a Protestáns Bibliafordítást készítők fordítási elvei harmonizáltak. Ez valóban nehézséget jelentett, elsősorban a névhasználat szempontjából. De ha belegondolunk abba, hogy a középkori héber nyelven írt szöveg nyelvezete is különbözik a Héber Biblia nyelvezetétől, amelyből, ugye, a Haszidok könyve idéz, akkor talán nem állunk távol az igazságtól, ha azt mondjuk, ez a kettősség, amely Kozma Emese fordítása és a Protestáns Bibliafordítás nyelvezete közt fennáll, az eredeti mű nyelvezetét is jellemzi. Éppen ezért készítettünk a kötet végén egy összehasonlító táblázatot, amely a magyar fordításban meglévő névhasználati heterogenitást hivatott tisztázni és rendbe tenni. 
– A kazuisztika és a minuciózus vallásgyakorlat a mindennapi életben nem idegeníti-e el a mai kor olvasóját a szövegben szereplő emberektől, vallási képzetektől?
– Olykor bizarr, máskor meg vicces, megmosolyogtató a haszid buzgóság. Tetteik mozgatórugójában talán úgy fordíthatnék le a mai kor emberének, hogy isten és embertársunk önmagunk fölé/elé helyezésével találunk rá önmagunkra. A „mai kor olvasója” tehát egy olyan közösséget láthat a Haszidok könyve lapjain megelevenedni, amely hitelesen képvisel egy önmaga állította-tökéletesítette értékrendet, s amelynek tagjai mindig, mindenben számíthatnak egymásra. Ez a közösség őszintén keresi azokat az utakat és lehetőségeket, amelyektől jobbá válhat – s ily módon boldogok és elégedettek az élettel, minden külső nehézség és veszély ellenére is. Szerintem ez vonzó, sőt, tovább megyek, minden hátulütőjével együtt példaértékű lehet számunkra!